Barion Pixel
X

Popup

Új évjáratok, legfrissebb versenyeredmények, borkóstolók, borvacsorák, kiállításmegnyitók, és akár divatbemutatók vagy jógázás. Iratkozz fel hírlevelünkre, amelyet havi egy alkalommal küldünk majd ki.

Feliratkozom
HírÉvjáratjelentés 2024

Évjáratjelentés 2024

Hamarosan érkeznek a Villa Gyetvaitól is az első 2024-as évjáratú borok. Ennek apropóján gondoltunk arra, hogy érdemes lenne áttekinteni, milyen is volt ez az évjárat, hogy felkészülten kóstolhassuk a gyümölcsét.

A telek kapcsán sajnos mára sablonválasszá vált az enyhe és a száraz jelző, a hosszú, komoly hidegek és a jelentős hóesés ebben az évben sem volt jellemző. A metszést szokás szerint már decemberben elkezdtük, így nyugodt tempóban értünk a végére februárra.

Tavasszal a végre értékelhető mennyiségű csapadéknak örültünk, ami különösen fontos volt a 2023. őszi öthektárnyi új telepítéseink ifjú szőlőcsemetéi számára. Az esőzések még nyár elején, júniusban is folytatódtak, hogy aztán a július és az augusztus már az aszályos időjárásról és a hőmérsékleti rekordokról, forróságról szóljon.

A szüreti időszakot tavaly ősszel így foglalta össze Gábor: „Befejeztük a szüretet, a rajnaival zártunk. Augusztus 28-án vágtunk bele, és szeptember 10-én végeztünk is. Rendkívül intenzív, feszes munkával telt ez az időszak, ami objektíven, kívülről nézve rendkívül rövid volt, de belülről azért a hajnali indulásokkal és az éjszakába nyúló pincemunkákkal, elhihetitek, hogy néha hosszúnak éltünk meg.”

Kihívást jelentett nekünk és a többi borászatnak is, hogy az ideális esetben másfél hónapig tartó szüretet mindössze két hét alatt kellett lepörgetni, ez pedig nemcsak a szőlőben követel intenzív és megfeszített munkát, hanem a pincében is, hiszen a beérkező szőlő feldolgozását is el kellett indítani. Hála a már kialakult receptúráknak a feldolgozás és az erjesztés már a megszokott mederben zajlott, október második felére kierjedtek a borok, és mostanra többségük már palackba is került.

Most pedig már tényleg csak egy dolog maradt: megkóstolni, milyen bor született ebből az évjáratból. Mi nagyon várjuk, hogy ti is találkozzatok az első 2024-es tételekkel – izgalmas lesz viszontlátni a nyár melegét, a szüret lendületét azokkal a bizonyos hajnali indulásokkal. Reméljük, hogy nektek is annyi örömöt szereznek majd ezek a borok, mint nekünk elkészíteni őket.

Fel

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


Ezek a cookiek az oldal működéséhez szükségesek. Automatikusan elindulnak, amikor weboldalunkat meglátogatod. Kivételes esetekben a büngészőkben tilthatók le, de felhívjuk a figyelmedet, hogy oldalunkat ezek nélkül a sütik nélkül nem fogod tudni kielégítően használni.

Ezek a cookiek az oldal működéséhez szükségesek. Automatikusan elindulnak, amikor weboldalunkat meglátogatod. Kivételes esetekben a büngészőkben tilthatók le, de felhívjuk a figyelmedet, hogy oldalunkat ezek nélkül a sütik nélkül nem fogod tudni kielégítően használni.

Összes tiltása
Összes engedélyezése