Barion Pixel
X

Popup

Új évjáratok, legfrissebb versenyeredmények, borkóstolók, borvacsorák, kiállításmegnyitók, és akár divatbemutatók vagy jógázás. Iratkozz fel hírlevelünkre, amelyet havi egy alkalommal küldünk majd ki.

Feliratkozok
HírÚjabb berlini aranyérem a rajnainak

Újabb berlini aranyérem a rajnainak

A rajnai rizling mint szőlőfajta kétségtelenül Németországban készített borain keresztül gyakorolja a legnagyobb hatást a világra. Épp ezért különösen értékes visszajelzés számunkra, amikor az e szőlőfajtából készített balatoni borunk kap komoly elismerést a Berlin Wine Trophy borversenyén. 

A korábbi eredmények után, ha csak a tavalyi évet nézzük, akkor is büszkék lehetünk a Balatonfüred–Csopaki borvidék terroirjára és pincészetünk teljesítményére, hiszen ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Berliner Wine Trophy „Winter Edition” versenyéről a 2022-es évjáratú Rajnai Rizlingünk aranyérmet hozott haza. 

Ezt az eredményt pedig a szervezők következő, még szintén 2024-ben zajló „Summer Edition” kóstolóján újra hoztuk, de ekkor már a 2023-as Rajnai Rizlingünk érte el a sikert. Német borversenyről rajnaival jó eredményt hozni alapból fontos, és itt még azzal is emeltük a tétet, hogy egy piacon még nem elérhető borral neveztünk, nem profitálhattunk a szőlőfajta nevezetes érlelési potenciáljából. 

A fogyasztók azonban profitálhatnak majd belőle, ha piacra kerül a bor, amely még a pincében érik. Jelenleg a különleges, 2022-es évjárat érhető el kínálatunkban. Hogy miért különleges? Ezt megelőzően és ezt követően is tartályban érik a rajnaink alapanyaga, azonban 2022-ben kísérletképpen nagyobb hangsúlyt kapott a hordós érlelés. Nem a megszokott aromavilág, de ezzel egy új oldaláról mutatjuk meg a szőlőfajtát, szerintünk mindenképp érdemes megkóstolni! 

A bort IDE kattintva tekintheted meg webshopunkban.

Fel

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


Ezek a cookiek az oldal működéséhez szükségesek. Automatikusan elindulnak, amikor weboldalunkat meglátogatod. Kivételes esetekben a büngészőkben tilthatók le, de felhívjuk a figyelmedet, hogy oldalunkat ezek nélkül a sütik nélkül nem fogod tudni kielégítően használni.

Ezek a cookiek az oldal működéséhez szükségesek. Automatikusan elindulnak, amikor weboldalunkat meglátogatod. Kivételes esetekben a büngészőkben tilthatók le, de felhívjuk a figyelmedet, hogy oldalunkat ezek nélkül a sütik nélkül nem fogod tudni kielégítően használni.

Összes tiltása
Összes engedélyezése