Barion Pixel
X

Popup

Új évjáratok, legfrissebb versenyeredmények, borkóstolók, borvacsorák, kiállításmegnyitók, és akár divatbemutatók vagy jógázás. Iratkozz fel hírlevelünkre, amelyet havi egy alkalommal küldünk majd ki.

Feliratkozok
EseményVollein Ferenc – Színek az égből kiállításmegnyitó

Vollein Ferenc – Színek az égből kiállításmegnyitó

Sok szeretettel meghívunk Vollein Ferenc festőművésznek, a “Nemzet Fiatal Tehetségeiért” ösztöndíj és képzőművészeti elismerés 2015., 2017., 2019., és 2021. évi győztesének 62. önálló tárlatának a megnyitójára.

A 25 éves, balatonfüredi születésű, és azóta folyamatosan a Balaton mellett élő és alkotó festőművész, Magyarország egyik legelismertebb és nemzetközileg is az egyik legismertebb ifjú képzőművésze. Első kortárs festőművészként egyik alkotása bekerült a Vatikáni Múzeum gyűjteményébe, miután Ferenc pápa személyesen fogadta Rómában 2016-ban, a Szent Márton év alkalmával.

A kiállításon a balatoni tájképei, és a Balatonhoz fűződő legendákat megörökítő festményei mellett kiemelt szerepet kapnak a szakrális témájú munkái, valamint a toszkán és dél-itáliai tájak által ihletett alkotásai is.

· Időpont: 2024. március 8., péntek 17:00
· Helyszín: Villa Gyetvai, 8230 Balatonfüred, Deák Ferenc u. 23.

A megjelenteket köszönti:
· Dr. Bóka István, Balatonfüred város polgármestere
· Fenyvesi Zoltán, a Balatonfüredi Tankerületi Központ igazgatója

A kiállítást megnyitja:
· Szemes Péter esztéta, irodalomtörténész, mentor.

Közreműködik:
· Csincsi Mariann fuvolaművész, a balatonfüredi Ferencsik János Zeneiskola tanára

 

A belépés ingyenes!
A kiállítás április 07-ig megtekinthető a Villa nyitvatartási ideje alatt. Közben vagy utána pedig a Villa Gyetvai borait is megkóstolhatjátok, akár a csodás festmények nézegetése közben.

Információ: + 36-30-654-1440, + 36-30-949-2783
info@villagyetvai.hu

Fel

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


Ezek a cookiek az oldal működéséhez szükségesek. Automatikusan elindulnak, amikor weboldalunkat meglátogatod. Kivételes esetekben a büngészőkben tilthatók le, de felhívjuk a figyelmedet, hogy oldalunkat ezek nélkül a sütik nélkül nem fogod tudni kielégítően használni.

Ezek a cookiek az oldal működéséhez szükségesek. Automatikusan elindulnak, amikor weboldalunkat meglátogatod. Kivételes esetekben a büngészőkben tilthatók le, de felhívjuk a figyelmedet, hogy oldalunkat ezek nélkül a sütik nélkül nem fogod tudni kielégítően használni.

Összes tiltása
Összes engedélyezése